Nedves aszfalton széttaposott csigaház lelkekre szakad
Apró darabjaiban élet a világ felé nem maradt.
Szilánkok szúrnak mindenkibe: idegenül is fájjon!
Elmúlt valami. Már fénye se tör át a homályon.
Porból épült, hogy otthont, s meleget adjon,
Hogy élni gymással s egymás nélkül sose hagyjon,
Puhasága varázs, biztonsága az otthon maga,
Ha kellett nappal volt – ha arra vágytunk, éjszaka.
Nőtt a burok, s erős lett a szenvedély akarata
Már nem követtük, ki menne, s ki az, aki maradna,
De a Ház az évek során kinőtte önnön hatalmát
Csapatot toborzott, hogy erősítse sziklakő akaratát.
Illúziók tömege tartotta már csak egyben a falakat
Nem engedtük szabadon a kalikába zárt madarakat.
Lettünk így ma magunk rabok egy szerelem nevében,
Elhittünk mindent a másiknak – saját igazunk hitében.
Pedig nem voltunk már, házunk rogyadozott a súly alatt,
S az életünk az érzéseinkkel együtt elhaladt.
Szeretek valaki mást! s hogy ki tudom mondani?!
Volt időm az elvesztésedet szívemben hordani.
Olyan rég nem vagy már a kis házban mellettem,
Ha voltál is – széttaposom hát, bármennyire szerettem…
Kommentek